Bíró Szabolcs állításából ezt szűrheti le az olvasó:
Nincs elég kutatás, amiből egyértelműen megállapítható lenne, hogy mely ásvány/nyomelem esetében mely formák a legjobbak, de az egyértelműen megállapítható, hogy mely formákat érdemes kevésbé szedni. A szervetlen formákat, mint az -oxid, -szulfát, -hidroxid, -karbonát, ezek a legkevésbé jók, míg az egyéb szervetlen só formák, pl -kloridok sem igazán jók, de valamivel jobbak. A különböző szerves molekulaformák a legjobbak, leginkább vélhetően az aminosavakkal képzett kovalens kötésű formák (pl -glicinátok, -lizinátok, stb), vagy pl magnézium esetében a Mg-laktát, -citrát, -orotát, -malát is remek hasznosulású szerves formák.
Szabolcsnak ezzel az általános megállapításával teljesen egyet is értek, azonban szerepel jónéhány olyan állítás/javaslat/indoklás is a könyvben, amelyek teljesen tévesek és tükrözik az élettani ismeretek teljes hiányát vagy éppen egy vegyészmérnöktől igen meglepő módon, a technológiai és kémiai ismeretek hiányát. (A szándékos félrevezetés lehetőségét szeretném elvetni, de nem kizárt.)
Ezeket a téves állításokat, káros javaslatokat és azok indoklását veszem most sorra:
I. Az -oxidok (pl Mg-oxid) valóban károsak?
Bíró Szabolcs állításából ezt szűrheti le az olvasó:
A magnézium-oxid (és egyéb -oxidok) nem csak rossz hasznosulással rendelkeznek, de kifejezetten károsak is, mert szabadgyökké alakulnak, amit semlegesíteni kell és így megterheli az antioxidáns rendszerünket.
Mindezt az igen súlyos és ijesztő állítást semmivel nem támasztja alá, egyetlen hivatkozás sem szerepel a könyvben, hogy ezt mégis mire alapozza.
Az én állításom:
A Mg-oxid hasznosulása valóban gyatra (kivéve liposzómákhoz hasonló kolloid rendszerben alkalmazva, így ugyanis a legjobb hasznosulása pont a Mg-oxidnak van. A Mg-biszglicinátnál is jobbnak találták az ilyen Mg-oxid hasznosulását).[1]
A Mg-oxid nem rontja az antioxidáns rendszerünket, hanem javítja. Még ha szabad gyökké is tud alakulni és így azok számát növelni, akkor is több szabadgyököt tud közömbösíteni, azaz összességében antioxidáns hatású a Mg-oxid is. [2,3]
Az én indoklásom:
Két vizsgálatot találtam, ami a Mg-oxid szabadgyököket fokozó, illetve csökkentő (antioxidáns) hatásával foglalkozott. Az egyik vizsgálat külön kísérletben nézte meg, hogy mennyivel fokozza a szabadgyökök mennyiségét, és hogy mennyivel csökkenti azt: 25%-kal növelte és 77%-kal csökkentette.[2] Összhatást nézve tehát antioxidáns hatásra számíthatunk. Ezt támasztja alá egy későbbi vizsgálat, ahol nanokollid rendszerbe vitt Mg-oxid antioxidáns hatását vizsgálták a C-vitaminnal és a Moringa növény egy polifenol-dús kivonatával összemérve. A Mg-oxid lényegesen erősebb antioxidáns hatású volt, mint a polifenol-dús kivonat, míg a C-vitaminnal nagyjából megegyező.[3]
A Mg-oxid tehát nem fog szabadgyök terhelést okozni a szervezetünk számára, ez egy alaptalan riogatás vele kapcsolatban. Még ha növelné is a szabadgyökök számát, az sem lenne gond, ugyanis azok nagyon is fontos szerepet töltenek be a szervezet működésében és csak az állandó túlzott szintjük problémás, ahogy az állandó alacsony szintjük is. Minden antioxidáns egy bizonyos dózis felett pro-oxidánsként viselkedik, azaz szabadgyököket fokoz. 20 éve még azt hittük, hogy a szabadgyökök csak károsak, de azóta kiderült, hogy ez nem egészen így van, azok is fontosak és egészségesek egy szintig. (E sorozat E-vitaminnal és A-vitaminnal foglalkozó részében volt szó röviden az antioxidánsok túlzott mennyiségben való használatának ártalmairól és antioxidáns/pro-oxidáns kettőségükről.)
Egy okot azonban én is fel tudok hozni azzal kapcsolatban, hogy ne szedjünk -oxidokat: A gyenge hasznosulásuk miatt tovább jut a bélrendszerben, nagyobb mennyiségben és hosszabb ideig van jelen benne a Mg-oxid vagy más -oxid, mint egy jobban hasznosuló forma. Ez pedig azt eredményezheti, hogy ha ún. biofilm-rétegek vannak a bélben, akkor azokba a Mg, Ca és egyéb ásványok/nyomelemek beépülhetnek, megerősítve a biofim-rétegeket, melyet az ott megbújó opportunista („rossz”) bacik alakítanak ki saját maguk védelmére. Ha felborult bélflórával, emésztési gondokkal rendelkezünk, akkor jó eséllyel lehetnek ilyen biofilmrétegek a beleinkben, így ezért is jobb ötlet minél jobban hasznosuló ásvány/nyomelem formákat szedni. Természetesen ez a biofilm-réteget erősítő hatás nem az -oxid formák sajátossága, hanem minden rossz hasznosulású formáé. Hogy mennyire jelentős ez a probléma, az kérdéses, de említésre méltó. [4]
II. A Magnézium-klorid krémek/olajok valóban károsak vagy éppen ez a legjobb forma a Mg-klorid bőrön át való (transzdermális) alkalmazására?
Bíró Szabolcs állításából ezt szűrheti le az olvasó:
A Mg-klorid tartalmú krémek/oldatok (pl az ősi magnézium krém/olaj és hasonlók) károsak, mert jódhiányt okoznak és tovább fokozzák a pajzsmirigy alulműködést.
Indoklása mellé nem ad meg semmilyen hivatkozást, holott ez egy igen erős állítás és teljesen alaptalan. Annyi indoklást ad Szabolcs, hogy bőrön át alkalmazva a klór megkerüli az emésztőrendszert és ezért a jód vetélytársává válik. No, de kérdem én, hol van itt klór? A klorid az nem klór. A klorid fontos a szervezetünk működésében, akár pótolni is érdemes, míg a klór rendkívül káros és a jód vetélytársa valóban… Szabolcs bizony összekeverte vegyészmérnökként a klórt és a kloridot, de ezt még jóindulattal tudjuk be az élettani ismeretei teljes hiányának.
Az én állításom:
A Mg-klorid a transzdermális Mg bevitel leghatásosabb módja, sőt, az egyetlen igazoltan hatásos módja a Mg-szulfát fürdőtől eltekintve. Krém formájában, avagy bőrre kenve egyedül a Mg-klorid igazoltan hatásos a szervezet Mg szintjének emelésében. A klorid ion része a Mg-kloridnak pedig nem szorítja ki a jódot, sőt még segíti is indirekt módon a jód hasznosulását (a bróm a jódot kiszorítja és a bróm kiürítését segíti a klorid).
Az én indoklásom:
Először is nézzük meg, hogy mi a helyzet azzal az állítással, hogy a Mg-klorid bőrön át káros lenne a klorid része miatt. A tengerekben/óceánokban a legnagyobb arányban előforduló ion pont a klorid. A benne oldott ionok 55%-a klorid, azaz a tengerek és óceánok vize közel 2% klorid oldat! Ebben lubickoltak őseink egész nap és lubickolnak ma is azon szerencsések, akik vízparton élnek. Nagyon káros lehet, hogy klorid ionok érjék a bőrünket, igaz? 🙂 Hozzáteszem, a Mg-klorid koncentrációja önmagában is magas a tengerekben/óceánokban, hát még a Holt-tengerben, bár abban sajnos a bróm is magas. Talán emiatt asszociált arra Szabolcs, hogy a Mg-klorid bőrön át alkalmazva kiszoríthatja a jódot, mert az abban nagyon gazdag Holt-tengerben való fürdőzés káros hatású tud lenni a pajzsmirigy-alulműködésűekre. Csakhogy ezt a magas brómtartalom miatt okozza, nem a magas Mg-klorid tartalma miatt, ami éppen ellensúlyozza a bróm jódot kiszorító hatását.
Nyilván kár is tovább firtatni ezt az eszement ötletet, hogy a klorid ionok transzdermálisan károsak lennének, holott nincs még egy ion, ami ilyen módon ennyire természetes lenne. Érdekességképpen mégis megemlítem, hogy a hatóanyagok orális bevitelétől abban tér el leginkább a hatóanyagok transzdermálisan való szisztémás bevitele, hogy ez utóbbi az intravénás/intramuszkuláris/szubkután és az orális liposzomális/nanokollid rendszerek alkalmazásához hasonlóan a májat megkerülve képes bejuttatni a hatóanyagokat, azaz a „first-pass-metabolizmus” megkerülésével, így a májat nem terhelik meg az így bejuttatott hatóanyagok, miközben a célszövetek felé való hasznosulásuk sokszoros. A klorid pedig a jodiddal (de főleg a bromiddal/brómmal) a vesékben verseng a visszaszívódásért, nem pedig a májban. Az orális és transzdermális klorid bevitel emiatt tehát elméletben sem különbözhet a jódra való hatása tekintetében. Ezen felül Dr. David Brownstein, a jód terápia mai legnagyobb tudósa is a Mg-kloridod – annak klorid tartalma miatt – a Mg bevitel preferált módjaként ajánlja (amennyiben nem okoz hasmenést), ahogy Dr. Sircus is a Mg-kloridot tartja legjobbnak, méghozzá transzdermálisan alkalmazva.[8]
Miért állít ilyet Szabolcs, hogy káros a klorid és máshogyan hat bőrön keresztül? Miért ijesztgeti ilyenekkel az olvasóit/vásárlóit? Biztosan nem tudhatom, talán csak azért, mert hiányoznak az élettani ismeretei, ami teljesen normális egy vegyészmérnök esetében, de az elvárható volna, hogy ne keverje össze a klórt a kloriddal és ismerje az óceánok összetételét. Emiatt sajnos azt kell gyanítsam, hogy azért tesz ilyen javaslatokat, mert a Mg-klorid krémek humán-klinikai vizsgálatokban bizonyítottan jó hatásúak és elterjedt, olcsó megoldások a Mg-szint emelésére, míg a magnézium orálisan jól hasznosuló formái nagyobb molekulák, és bőrön át kérdéses felszívódásúak. Még ha fel is szívódnak, nincs előnyük, és semmiféle vizsgálat nem igazolta még a hatásukat, alighanem azért, mert csak olyan kis koncentráció érhető el az orálisan jól hasznosuló formák krémekben való oldása során, hogy az a gyakorlatban alkalmatlanná teszi őket Mg pótlásra (erről később lesz szó). Szabolcsnak pedig van egy magnézium krém terméke, ami kizárólag ezeket az orálisan jól hasznosuló, hangzatos formákat használja. A legtöbben tisztában vannak vele, hogy azok jó formák, de arra nyilván nem gondol egy laikus, hogy ez egy krém, azok meg orálisan jó formák, nem transzdermálisan, ahol a nagy molekulaméret és alacsony Mg koncentráció kifejezett hátrány és vizsgálat sincs mögöttük. A Mg-klorid pedig biztosan jó és alighanem transzdermálisan a létező legjobb Mg molekulaforma. A leghatásosabb eszköznek az tűnik hát, ha jól meg van ijesztve minden potenciális vásárló, nehogy Mg-klorid krémet/oldatot használjon, ami biztosan hatásos, így a jól hangzó Mg-formákat tartalmazó Mg-krém eladása felpörög.
Hogy is van ez a magnézium-krémekkel?
Az egyik aranyszabály molekulák szisztémás felszívódásához transzdermális alkalmazás esetén, hogy 500Da, azaz 500g/mol-nál ne legyen sokkal nagyobb a molekula. Minél kisebb, annál jobb.
A Mg-klorid egy oldatban/krémben Mg-ionra és klorid-ionokra esik szét. A Mg-ion 24g/mol atomtömegű, azaz 24Da, vagyis méret alapján könnyen átjut a bőrön a véráramba az így alkalmazott Mg. A Mg-biszglicinát moláris tömege 174g/mol, azaz 174Da (kovalens kötésű, ezért nem esik szét Mg ionra krémben/oldatban, hanem ilyen nagy marad). Ez is 500Da alatti, tehát átjuthat a bőrön, de 7x nagyobb a mérete, mint a Mg-kloridból a Mg-ionnak, így ez nehezebben jut át. Ezen felül a koncentráció is lényeges transzdermális alkalmazás esetén. A Mg-kloridból 54%-os koncentrációjú vizes oldat készíthető, mely oldat Mg koncentrációja kb. 13%. Ehhez képest Mg-biszglicinátból (Szabolcs Mg-krémjének legfőbb Mg komponense) csak max 20%-os oldat készíthető, melynek Mg-koncentrációja 2%. 7x nagyobb a mérete és 6x kisebb koncentráció érhető el vele a bőrön. Két fő szempont, ami meghatározza a transzdermális hasznosulását. Amíg nincs vizsgálattal igazolva, tehát jelenleg 0-nak tekintendő a hasznosulása. Ugyanakkor azt érdemes azért megemlíteni, hogy a Mg-iont hidrát burok veheti körül, ami nehezíti vagy meg is akadályozhatja az átjutását a bőrön, így a Mg-klorid is csak megfelelően formulázott krémként alkalmazva hasznosul, sima oldatként (pl. „Mg-olaj”/ősi magnézium) alkalmazva csak az izzadságmirigyekben és szőrben/hajban gazdag bőrfelületen alkalmazva tud hasznosulni szisztémásan, azaz csak így van érteleme.[5] A Mg-klorid krém hatásosan növeli a szervezet Mg szintjét.[6] Mindazonáltal a transzdermális magnézium bevitel hatásosságát vizsgáló 2017-ben publikált elemzés megállapítása szerint az ilyen típusú Mg pótlás hatásossága erősen megkérdőjelezhető, miközben kockázatokat is rejt magában, ugyanis az emésztőrendszert megkerülve a Mg szint szabályozását is megkerüli.[5] Nyilván kis mennyiségben alkalmazva, igazoltan Mg-hiányos állapotban nem okozhat gondot és jó hatású kell, hogy legyen.
Bár a Mg-biszglicinát transzdermálisan való alkalmazásáról nem találtam vizsgálatot, a vas-biszglicinát transzdermális alkalmazásáról igen. Nem találták hatásosnak a vas szint növelésében.[7] Ebből következtetve sanszos, hogy a Mg-biszglicinát sem szívódna föl, különös tekintettel arra, hogy abból nagyságrendekkel nagyobb mennyiség bőrön való átjuttatására lenne szükség, mint vasból, hiszen Mg-ból több mint 10x akkora mennyiségre van szüksége a szervezetnek.
A Mg-biszglicinát és egyéb orálisan jó formák (mint amilyenek Szabolcs Mg-krémében is vannak) nem rendelkeznek vizsgálatokkal és feltehetően kevésbé hatásosak, mint egy Mg-klorid krém. Arról nem is beszélve, hogy mint fentebb kiszámoltam, max 2% lehet egy Mg-biszglicinát oldatnak a Mg koncentrációja, azonban egy krémben egyéb összetevők is vannak + Szabolcs Mg-krémében Mg-orotát és citrát is van, melyek miatt jó, ha egyáltalán az 1% Mg-koncentrációt elérhette a krémében (adatot ezzel kapcsolatban nem közöl a termék leírása). 1%-kal számolva pedig ez 10mg/g, azaz 10mg/ml Mg-koncentrációt jelent. Még ha tökéletes mértékben fel is szívódna, akkor is 20-40ml-t kéne alkalmazni naponta 200-400mg Mg beviteléhez, ennyit meg képtelenség felkenni naponta vékony bőrfelületekre, de még teljes testkrémként alkalmazva is nehéz. (100ml krém 2-5nap alatt fogyna el). Így már csak ezért is értelmetlen más Mg formát használni krémben, mint Mg-kloridot. Az a legjobb és az egyedüli, ami vizsgálatokkal igazolt hatású, bár a korábban említett elemzés miatt azt is csak módjával érdemes használni, ha egyáltalán érdemes.
III. Jód
Bíró Szabolcs állításából ezt szűrheti le az olvasó:
1. A moszatokból származó jód hatásosabb, jobban hasznosul, mint a kálium-jodidból a jód.
2. A kálium-jodidból a jód hasznosulása 90% feletti.
3. A kálium-jodid nagy dózisa ellenjavalt azok számára, akiknek a nagy dózisú kálium is ellenjavalt, ugyanis 23% káliumot tartalmaz.
Állítását egyik esetben sem igazolja semmivel.
Az én állításom és indoklásom:
Szabolcs első és második állítása kizárja egymást, hiszen nem lehet jobb a moszatból nyert jód hasznosulása a kálium-jodidénál, ha egyszer az utóbbinál ez 90% feletti. (Megjegyzem, a moszatokban a jodid mellett kis mennyiségű jodát is van, amely a gyomor savas közegében egy kis mennyiségű elemi jód felszabadulását eredményezi, így ilyen szempontból picit jobbnak mondható, de messze nem olyan jónak, mint a kálium-jodid és kálium-jodát megfelelő arányú keveréke, amely bármi sav hatására azonnal Lugol-oldattá alakul (a gyomorsav hatására is in-vivo), azaz jodiddá és elemi jóddá.
Szabolcs állítása azzal kapcsolatban, hogy a kálium tartalma miatt nem ajánlott azoknak, akiknek a sok káliumpótlás sem ajánlott, szintén nonszensz. Miért? Ő maga írja a könyvében a káliummal foglalkozó fejezetében, hogy az átlag napi kálium bevitelünk táplálkozásból 2-4g (megjegyzem, valójában 400mg körüli a nyugati táplálkozásra jellemző átlag, azaz 0,4g, de 2-4g lenne az optimális valóban). A jódtartalom max. 600mcg lehet egy étrend-kiegészítő napi adagjában, ez az EU-ban és Mo-on megengedett maximális mennyiség, az ún. UL érték. A kálium-jodid 23% káliumot tartalmaz, azaz 600mcg jód az 779mcg kálium-jodidban van. Tehát egy termék napi adagjában max. 179mcg kálium lehet, ami 0,179mg káliumot, azaz 0,000179g káliumot tartalmaz. Ha Szabolcs szerint 2000-4000mg a táplálékból származó átlag káliumbevitel, akkor hogyan is okozhatna gondot kevesebb, mint 0,2mg kálium? (Őszintén szólva, már egy ideje kicsit derogálónak érzem ilyen nevetséges felvetések cáfolgatását, de ha már belekezdtem, végig viszem. Még szerencse, hogy ez az utolsó része a sorozatnak…)
IV. Cink és réz
Bíró Szabolcs állításából ezt szűrheti le az olvasó:
A réz hasznosulását csökkenti a cink, ha egyidőben van bevéve vele, a közöttük lévő antagonista hatás miatt. Éveken át tartó napi 100-400mg cink szedése rézhiányt okoz, ami miatt a cinket és a rezet ne egyidőben szedjük.
Az én állításom és indoklásom:
Akár 10 héten át tartó napi 60mg cink szedése is képes csökkenteni a réz státuszát mutató SOD-enzim szintjét,[9] ugyanakkor a réz és a cink közötti antagonizmus csak abban az esetben lép fel, ha mindkettő ionosan disszociáló szervetlen formában van pótolva (pl cink-szulfát és réz-szulfát).[10] Ha legalább az egyik szerves, kovalens kötésű „aminosav-kelát” formában van pótolva (pl cink-biszglicinát, stb), akkor már nem érvényesül antagonista hatás a cink és a réz között. Ezen felül az antagonista hatás csak akkor érvényesül, ha a cink koncentrációja extrém magas.[11, 12] A szokásos napi 15mg körüli cinkpótlás bőven ezen koncentráció alatt van, akkor is, ha egyszerre vesszük be a rézzel mind a 15mg cinket, vagy akár többet. Egy vizsgáltban 21 nő réz státuszának változását nézték 90 napon keresztül, miközben szigorúan kontrollálták a réz és a cink bevitelüket. 3mg ill 53mg cink bevitelük volt (az 53mg-os csoport esetében cink-glükonát kiegészítéssel emelték a cink bevitelt), míg a réz bevitelük 1mg, illetve 3mg volt. A 3mg cink bevitel esetén a réz státusz romlott, míg az 53mg cink bevitel esetén javult. A napi 53mg cink (cink-glükonátból) bevitele 90 napon át kifejezetten javította mind azon nők réz státuszát, akiknek a táplálékuk réztartalmát alacsonyan (1mg/nap) tartották a vizsgálat alatt, mind azokét, akik réz bevitelét magasan tartották (3mg/nap). Napi 53mg-ig a cink tehát javítani látszik a réz hasznosulását és nem rontja akkor sem, ha a réz bevitel kifejezetten alacsony.[11, 13]
Mindez lényegtelen, hiszen egymást korlátozó hatás nincs, ha legalább az egyik a jobb formák közé tartozik. Pl cink-biszglicinát vagy más aminosav-kelát forma esetén át van hidalva ez a probléma, ami eleve csak akkor létezik, ha életszerűtlenül magas dózisban pótoljuk a cinket. Azonban ebben az esetben az időben elkülönítés sem lenne megoldás.
V. Szilícium
Bíró Szabolcs állításából ezt szűrheti le az olvasó:
A szilíciumra standardizált, természetes szilícium-dioxidot tartalmazó bambusz- és mezei zsurló kivonatai kiválóak ugyan szilíciumpótlásra, de csak akkor, ha szilíciumtartalmuk 10% alatti, ugyanis szerinte technológiai korlátok miatt nem lehet elérni 10%-os vagy magasabb szilíciumtartalmat ezek kivonatolása során, így ő rosszhiszeműen úgy gondolja, hogy biztosan szintetikus szilícium-dioxiddal dúsítják azokat a kivonatokat, melyek 10% feletti szilícium tartalomra vannak standardizálva. A mesterséges szilícium-dioxid pedig nanorészecskéket tartalmaz, amik sejtméregként viselkednek.
Azt is állítja Szabolcs, hogy érdemes megnézni az amerikai NOW étrend-kiegészítőket gyártó cég kínálatát és nem véletlen, hogy nincs egyetlen olyan termékük sem, ami 10% feletti szilíciumtartalomra standardizált összetevőt tartalmazna. (Hát megnéztem: Összesen 2db szilíciumot tartalmazó termékük van eleve, és abból az egyik pont egy 70% feletti szilíciumtartalomra standardizált bambusz kivonat… A könyv megírása előtt már legalább 2 évvel az iherb kínálatában is megtalálható volt az ott szereplő dátum alapján.
Azzal kapcsolatban, hogy miért lenne technológiai korlátja a 10% feletti szilícium koncentráció elérésének természetes kivonatokból, semmiféle indokot nem ad. A nanorészecskékkel kapcsolatosan meg az EFSA-t adja meg referenciául, amely arról tájékoztatott, hogy bevizsgálat kozmetikumokban gyakran és élelmiszerekben sem ritkán fordul elő nano méretű SiO2 (szilícium-oxid). (Hogy a nano méret problémát jelent-e, azt még nem tudni, akár előnyt is jelenthet hasznosulásban/hatásban, de az EFSA-nak kötelessége vizsgálni, hogy a SiO2 nanorészecskék elfogyasztása jelent-e problémát, vagy csak a belégzése, mint minden más pornak.)
Az én állításom és indoklásom:
Nincs semmiféle 10%-os technológiai korlát. Utánakeresve percek alatt találtam technológiai leírásokat a bambuszból és egyebekből való szilícium kinyerésének metódusairól. A bambuszból nyert kivonatot 70% feletti szilíciumtartalomra lehet standardizálni, míg a rizskorpából nyertet 60% felettire.[14, 19] Arról nem is beszélve, hogy simán a bambuszlevelek elégetése során képződő hamu szilícium-dioxid tartalma is 75-82% között mozog, azaz szilíciumtartalma kb 40%![15, 16]
Nano méretben (nanokolloidokként) minden hatékonyabban szívódik fel és hatékonyabban jut el a célszövetekbe. Ha egy káros anyagról beszélünk, akkor nyilván rossz a nano méret, míg jótékony hatású anyagok esetében kifejezetten előnyös (ilyen nanokolloidok a liposzómás készítmények is pl). Egyes élelmiszereinkből (pl tojássárgája, vaj/tejtermékek) is van, hogy azért szívódnak fel egyes hatóanyagok/vitaminok jobban, mert nano méretben szerepelnek annak struktúráiban. A SiO2 nano méretben belélegezve, ahogy minden más por, szintén káros. Azonban elfogyasztva, életszerű dózisokban feltehetően nem káros, mert nincs ok azt feltételezni, hogy káros lenne. Ettől függetlenül persze vizsgálják. [17, 18]
A nano SiO2 részecskék nem csak a szintetikusan előállított SiO2 adalékokban vannak, ahogy Szabolcs írja (szintetikusként gondolom a pirotechnikai úton előállított SiO2-re gondol), hanem a növények részben maguk is olyan formában tartalmazzák és azok kivonatai is. Egy vizsgálatban a szokásos adalékanyagként használt „szintetikus” (pirotechnikai úton előállított) SiO2 nanorészecskéket és csalánból nyert SiO2-t hasonlítottak össze, mely utóbbi szintén nano méretű volt.[18] Méretre mindkettő azonos volt, nano tartomány alján (20nm alatti), azonban szerkezetükben enyhén eltértek. Életszerű koncentrációban egyik sem mutatott toxicitást, míg életszerűtlenül nagy koncentrációban alkalmazva a természetes eredetű, csalánból nyert nano méretű SiO2 jobb hatásúnak, biztonságosabbnak mutatkozott. Életszerű dózisban mind a természetes, mint a szintetikus nano SiO2 biztonságosnak bizonyult. Attól függetlenül, hogy mezei zsurló, csalán, bambusz vagy épp rizskorpa szolgáltatja a szilícium forrását, vagy éppen szintetikus előállítású, mindben vannak nano méretű SiO2 részecskék és ez alighanem inkább jó, mert jobban hasznosul, csak persze a jóból is megárt a sok. Ha valaki nagyon aggódik mégis a nano részecskék minden típusától, mert nem látja át, hogy miben áll a nano mérettartomány előnye és hátránya, akkor a biztonság kedvéért természetes eredetű SiO2-t fogyasszon, pl bambusz vagy mezei zsurló-kivonatból származót. Azok, ha tartalmaznak is nano méretben hatóanyagot, gond nem lehet velük. Szóval ez a nano hisztéria a SiO2 esetében teljesen alaptalan, ez nem titán-dioxid nano részecske, ami a jobb hasznosulása miatt káros, hiszen nem sok titániumra van szükségünk, nem úgy, mint szilíciumra. Még azt is el tudom képzelni, sőt, valószínűsítem, hogy a jövőben éppen a nano méretű SiO2-t nagyobb arányban tartalmazó természetes SiO2 kivonatok előnyeit fogják észrevenni.
Miért ír mégis ilyet Szabolcs, hogy a 10% feletti szilíciumra standardizált kivonatok biztosan csalás eredményei, úgy, hogy azokat sejtméregként funkcionáló nanorészecskéket tartalmazó mesterséges SiO2-vel dúsítják? Külön kiemelve, hogy ez főleg a bambusz-kivonatokra jellemző… már megint megpróbál elriasztani valamitől. Ja hát mi pl organikus minősítésű bambuszrügy-kivonatból származó szilíciumot használunk, ahogy világszerte sokan mások is, ő meg a mezei-zsurló-kivonatot használja a termékeiben. Az is tök jó, sokkal olcsóbb, mert annak valóban 10% körüli csak a szilícium tartalma, emiatt megéri a drágább bambusz-kivonatot vásárolni, hisz abból kényelmesebb terméket lehet csinálni, kevesebb kapszulában elfér a magasabb koncentrációja miatt. Azt értem, hogy rosszhiszemű és minden bokorban farkast lát, ezért megfordul a fejében mindenféle horror-sztori, no de, hogy leír magabiztosan olyat, aminek pillanatok alatt utána lehet nézni, hogy helytelen… Ráadásul ez pont az ő szakmájába vág vegyészmérnökként, így sajnos nem tudok most én sem jóhiszemű lenni és azt kell, hogy gondoljam, hogy tudatosan próbál elijeszteni, akár mondvacsinált indokokkal is mindenkit más termékeitől, hogy maga felé terelje a vásárlásokat… (etikusabb eszközök is vannak erre a célra)
Meglepő gondolatok Szabolcstól
Szabolcs következő állításai nem az ásvány és nyomelem formákkal foglalkozó részben szerepelnek ugyan és még csak nem is a könyvben, hanem ennek (a Vitaminipar könyvében leírtakat korrigáló) sorozatom első tagjának, a B1-vitaminnal foglakozó részére adott válaszreakciójában. Mellesleg nem annyira meglepő módon ez az egyetlen, amire reagált a kritikáim közül. Erre sem érdemben, hiszen egyetlen hivatkozást sem adott meg benne, mely az általam megadott hivatkozásokat cáfolná, sem olyat, ami az ő állítását igazolná, így nem is vitaképes, reagálni sem kéne rá… Többek közt Szalmabáb érvelési hibát alkalmaz, azaz olyan ellen érvel, amit nem is állítottam. (pl azzal érvel, hogy a benfotiamin igenis hatásos, mely ellenkezőjét senki nem is állította. A Vitaminipar könyv deklaráltan a hazai étrend-kiegészítő választásban próbál segítséget nyújtani, melyekben a benfotiamin használata tiltott, ahogy az EU-ban is, így a benfotiaminnal én nem is foglalkoztam az írásomban) Ezen felül különböző feltételezéseit taglalja, mely során személyeskedve megkérdőjelezi az általam hivatkozott egyik szakcikk írói közül 2-nek a szakmai rátermettségét és megvádolja őket „publikációs kényszerrel”, illetve olyan formai hibákra, apróságokra hívja fel a figyelmet az írásommal kapcsolatban, mely formai hibákat ő is elköveti a könyvében és amúgy teljesen lényegtelenek, mivel sem az én írásom, sem az ő könyve nem szakcikk. Szóra sem érdemesek az érvei tehát, azonban két extrém állítására/érvelésére mégis reagálok. Ezeket ide is másolom, kimentve prnt+scrn-nel, mert annyira kellemetlen, hogy biztosan törölni is fogja, ha olvas:
A kijelölt részlet: „Józan ésszel végiggondolva elég furcsa, hogy az állati eredetű táplálékban már eleve kb. 80–85%-ban jelenlévő, az emberi szervezet számára „kész” tiamin pirofoszfát molekulát [Cabalero 2003] a szervezet lebontja, majd újra felépíti. Ennyi erővel pl. az E-vitaminokat is lebonthatná, majd újra szintetizálhatná (vagy bármelyik egyebet), de ott nem teszi.”
Milyen logikátlan dolog az, hogy az élelmiszerekben már „kész/aktív” tiamin-pirofoszfát formájában (TPP) is előfordul a B1 és a szervezetünk meg mégis visszabontja tiaminra, majd utána újra összerakja a kész tiammin-pirofoszfátot? Pontosan annyira logikátlan mint az, hogy a húst először lebontjuk aminosavakra, a benne lévő zsírt zsírsavakra, majd csak felszívódás után, az aminosavakból rakja össze a szervezetünk újra a húsunkat, és a zsírsavakból a testzsírunkat! Szerencsére a kutatók általában megvizsgálják mi zajlik pontosan a szervezeten belül, és nem az alapján döntik el valamiről, hogyan működik, hogy józan ésszel végiggondolva mi tűnik logikusnak, ez pár száz évvel ezelőtt volt jellemző.
Az E-vitamin valóban nem bomlik fel és egy az egyben fel tud szívódni, ahogy pl a K-vitamin is és még pár. No, de pl a B1, B2, B3, B5, B6, B12 szintén előbb le kell bomoljon, mert anélkül nem tud felszívódni. (Szabolcs itt még megpróbálta kikezdeni a hivatkozásaimat, nem sejtette, hogy az említett B-vitaminokkal is ugyan ez a helyzet és azokat is be fogom mutatni és azoknál már olyan vizsgálatok is vannak, melyek konkrétan kimutatták, hogy az „aktív/kész” formáik egyáltalán fel sem tudnak szívódni. Pl A B6-vitaminos írásomat érdemes elolvasni, ha valaki kétkedne. Ezek után már köpni, nyelni se tudott Szabolcs, furcsa, hogy mégis fent hagyta a B1-es reakcióját, hiszen ezen írásaim után már pláne érvényüket vesztette minden benne lévő érvelése, így még nagyobb kóklernek tűnhet azok szemében, akik végig olvasták azokat…).
Másik extrém állítása/érvelése:
A kijelölt szakasz. Azt állítja, hogy a tiamin-hidroklorid lehet, hogy nem tiaminra és sósavra disszociál (bomlik), hanem valami más ismeretlen vegyületre, mivel a nitrogén és a klór erős vegyületet tud képezni. (Itt megint összekeveri amúgy a klórt a kloriddal…).
Miért annyira durva ez, hogy írok róla külön?
A legáltalánosabban használt vegyület formája minden gyógyszer hatóanyagnak és gyógynövény hatóanyagnak és úgy minden hatóanyagnak, azok sósavval képzett sója. Szinte az összes tartalmaz nitrogént, azaz mindnél fennáll akkor ez a probléma, amiről Szabolcs ír. Ez esetben, akkor bárhol felhasadhatnak és nem a hatóanyagra bomlanak le. Ezek szerint tehát annak a sok gyógyszernek nincs hatása… Ez lehet hát a probléma a teljes orvoslással, hogy hatástalanok a gyógyszerek, mert a hidroklorid formát használja a legtöbb. Végre kiderült.
A gondolat, hogy egy só ne az őt alkotó ionjaira essen szét egy oldatban, hanem valami másra, alapvetően igen meglepő egy vegyészmérnöktől. Az érettségin pl. bárkit megbuktatnának, ha ilyet mondana. Elküldtem a mondatot a szintén doktori fokozattal rendelkező vegyészmérnök kollégánknak, és fölhívott utána, hogy miért tréfáltam meg? Pontosan! (Sokakat meg akart „tréfálni” ez a könyv.)
Ez volt hát az utolsó része a Vitaminipar kritikájának. Túl sok időt szántam rá, de úgy éreztem muszáj… heti 1-2 napomat elvitte, így örülök is, hogy vége. Cserébe remélem sokan hasznosnak találtátok.
Felhasznált szakirodalom
- Brilli, E et al. “Magnesium bioavailability after administration of sucrosomial® magnesium: results of an ex-vivo study and a comparative, double-blinded, cross-over study in healthy subjects.” European review for medical and pharmacological sciences 22,6 (2018): 1843-1851. doi:10.26355/eurrev_201803_14605
Link: https://www.europeanreview.org/article/14605
- Szentmihályi, Klára & Blázovics, Anna & Vinkler, Peter. (2003). Free radical properties of metal complexes +. Acta Biologica Szegediensis. 47.
Link: http://acta.bibl.u-szeged.hu/22615/1/47107.pdf
- Amrulloh, Hanif and Fatiqin, Awalul and Simanjuntak, Wasinton and Afriyani, Hapin and Annissa, Annissa, Antioxidant and Antibacterial Activities of Magnesium Oxide Nanoparticles Prepared Using Aqueous Extract of Moringa Oleifera Bark as Green Agents (January 30, 2021). Journal of Multidisciplinary Applied Natural Science, Available at SSRN: https://ssrn.com/abstract=3836615
Link: https://media.neliti.com/media/publications/344960-antioxidant-and-antibacterial-activities-de2e73ed.pdf
- A Bélflórás cikkem
Link: https://szabogalbence.hu/az-egeszseges-belflora/
- Gröber, Uwe et al. “Myth or Reality-Transdermal Magnesium?.” Nutrients 9,8 813. 28 Jul. 2017, doi:10.3390/nu9080813
Link: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5579607/
- Kass, Lindsy et al. “Effect of transdermal magnesium cream on serum and urinary magnesium levels in humans: A pilot study.” PloS one 12,4 e0174817. 12 Apr. 2017, doi:10.1371/journal.pone.0174817
Link: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5389641/
- Apte, A., Kapoor, M., Naik, S. et al.Efficacy of transdermal delivery of liposomal micronutrients through body oil massage on neurodevelopmental and micronutrient deficiency status in infants: results of a randomized placebo-controlled clinical trial. BMC Nutr 7, 48 (2021). https://doi.org/10.1186/s40795-021-00458-8
Link: https://bmcnutr.biomedcentral.com/track/pdf/10.1186/s40795-021-00458-8.pdf
- Dr. Mark Sicrus: Transdermal Magnesium Therapy – könyv
- Osredkar, Josko. (2011). Copper and Zinc, Biological Role and Significance of Copper/Zinc Imbalance. Journal of Clinical Toxicology. s3. 10.4172/2161-0495.S3-001.
Link: https://www.longdom.org/open-access/copper-and-zinc-biological-role-and-significance-of-copper-zincimbalance-2161-0495.S3-001.pdf
- T. Ao, J.L. Pierce, R. Power, A.J. Pescatore, A.H. Cantor, K.A. Dawson, M.J. Ford, Effects of feeding different forms of zinc and copper on the performance and tissue mineral content of chicks, Poultry Science, https://doi.org/10.3382/ps.2009-00117.
Link:https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0032579119404665
- Edward D. Harris (2001). Zinc and copper: evidence for interdependence, not antagonism. , 17(9), 734–0. doi:10.1016/s0899-9007(01)00615-3
Link:https://www.researchgate.net/publication/11817703_Zinc_and_copper_Evidence_for_interdependence_not_antagonism
- Oestreicher, P, and R J Cousins. “Copper and zinc absorption in the rat: mechanism of mutual antagonism.” The Journal of nutritionvol. 115,2 (1985): 159-66. doi:10.1093/jn/115.2.159
Link: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/3968585/
- Milne DB, Davis CD, Nielsen FH. Low dietary zinc alters indices of copper function and status in postmenopausal women. Nutrition 2001;17:701
Link: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11527655/
- Zarib, N.S., Abdullah, S.A., & Ishak, N.N. (2020). Extraction of Silica from Rice Husk and Bamboo Leaves and its Effect on the Ceramic Body Glazing Process. Applied Mechanics and Materials, 899, 156 – 162.
Link: https://www.scientific.net/AMM.899.156
- A new pozzolanic material for cement industry: Bamboo leaf ash V.N. Dwivedi a , N.P. Singh b , S.S. Das a and N.B. Singh a* aDepartment of Chemistry, DDU Gorakhpur University, Gorakhpur, India. bDepartment of Chemistry, U P Autonomous College, Varanasi, India
Link: https://academicjournals.org/journal/IJPS/article-abstract/85ED35C11286
- Mohapatra, Sankar & Ramasamy, Sakthivel & Roy, G. & Varma, Shikha & Singh, Saroj & Mishra, Dilip. (2011). Synthesis of β-SiC Powder from Bamboo Leaf in a DC Extended Thermal Plasma Reactor. Materials and Manufacturing Processes. 26. 1362-1368. 10.1080/10426914.2011.557127.
Link: https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/10426914.2011.557127
- Murugadoss, Sivakumar et al. “Toxicology of silica nanoparticles: an update.” Archives of toxicologyvol. 91,9 (2017): 2967-3010. doi:10.1007/s00204-017-1993-y
Link: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5562771/
- Solarska-Ściuk K, Adach K, Cyboran-Mikołajczyk S, et al. Are Biogenic and Pyrogenic Mesoporous SiO2 Nanoparticles Safe for Normal Cells?. Molecules. 2021;26(5):1427. Published 2021 Mar 6. doi:10.3390/molecules26051427
Link: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7961954/
- Irzaman et al 2018 IOP Conf. Ser.: Earth Environ. Sci. 141 012014
Link: https://iopscience.iop.org/article/10.1088/1755-1315/141/1/012014/pdf